Pár szó az UV-sugárzásról

Normális körülmények közt az ibolyántúli fény kedvező élettani hatást fejt ki az emberi szervezetre. Nem mindegy azonban, hogy milyen intenzitású és hullámhosszúságú sugárzás éri testünket és az sem, hogy hol: míg a bőrfelület esetén a mértékletes napozás kimondottan előnyös, addig az emberi szemet elérő láthatatlan fény esetenként határozottan káros lehet.

 

Az UV sugárzás fajtái

A legkevesebb gondot a rövidebb hullámhosszúságú UV-C okozza, mivel ezt a Föld ózonrétege elvileg hatásosan kiszűri. Az UV-B és UV-A azonban eljut a szemig, sőt be is lép – minél nagyobb a hullámhossza (azaz minél közelebb van a látható fényhez), annál Inkább. A 280-320 nm közötti sugárzásra igen érzékeny emberi bőr lesülésének elsődleges okozóját, az UV-B-t a szaruhártya is elnyeli, aminek következtében például hóvakság, photokereatitis alakulhat ki.
Az UV-A áthalad a szaruhártyán és eléri az emberi szem lencséjét. Bár ez a sugárzás hosszabb behatással ugyanúgy hozzájárulhat a hóvakság kialakulásához, mint az UV-B, ennél is sajnálatosabb, hogy a 300 és 400 nm közé eső sugarak által folyamatosan bombázott szem fotokémiai változásokat szenvedhet, majd öregedéssel párhuzamosan ez a közeli UV fokozatosan elhomályosítja a szemlencsét, azaz szürkehályogot is okozhat. Egyre bizonyosabb, hogy a szürkehályog operációk egy részét ezen típusú UV sugárzás miatt kell elvégezni.

Veszélyeztetettség
Ismertek azok a tényezők, melyek a szem fényérzékenységét, a káros sugárzási hatások valószínűségét fokozzák. Ezek közül mindenképpen meg kell említeni az alábbiakat:
A foglalkozást, akár szabadban (pl. építőmunkások, földművesek, rendőrök, vízi mentők stb..), akár bizonyos megvilágítási körülmények mellett végzett munkáról van szó.
A hobbyt: utazási- és szabadidő-eltöltési szokásaink miatt egyre többet vagyunk napon. A sportolók és szurkolóik, síelők, a vízi sportok kedvelői, horgászok jelentős UV sugárzásnak vannak kitéve.
A gyógyszereket: sok, a fényérzékenységet fokozó gyógyszer van forgalomba (pl. bizonyos nyugtatók, antibiotikumok stb.).
Az UV-sugárzás elleni védelem
A Nap fényéből származó UV-sugárzással kapcsolatosan nem hangsúlyozható eléggé a meghatározott szűrőképességű napvédő szemüveg alkalmazásának fontossága.

Különösen gyermekek estén szükséges a megfelelő védelem biztosítása.
Nem megfelelő UV-védelem esetén a lencse nagyobb kárt okozhat, mint ha nem használnánk: a csökkentett fényáteresztés miatti pupillatágulás ugyanis növeli a szembe jutó káros sugárzás mennyiségét.
Ezért fontos, hogy optikai szaküzletekben vásároljunk napszemüveget, ahol a szolgáltatás minősége és a napvédő ill. szemüveglencsék rendszeres ellenőrzése a garancia, hogy teljes körű UV-védelemmel ellátott napvédő szemüvegeket vásárolhatunk.

 

A CéBé napszemüveg nyereményjáték nyolcadik betűje ebben a cikkben található : Driwevear lencse

A játék leírása itt található: CéBé játék

Share

Zalka Optika Székesfehérvár



Szemüvegtisztító Spray